2011. november 29., kedd

A magántőke befektetők keresik a lehetőségeket a magyar vállalkozásokban

"A magántőke befektetők aktívan keresik a magyar lehetőségeket, a hazai vállalatvezetők és tulajdonosok viszont sokszor félve állnak ehhez a finanszírozási formához. Európában a magántőke társaságok értékteremtő stratégiája 2010-ben is kézzelfogható eredményeket hozott, amely stratégiák tanulságai a magyar piacon is hasznosíthatóak.

A visszatérés a kedvezőbb vizekre – Hogyan teremtenek értéket a magántőke befektetők című tanulmány szerint 2010-ben a magántőke társaságok aktivitása, különös tekintettel az eladásokra, jelentősen emelkedett az előző két évhez képest. Az Ernst & Young legújabb európai szintű felmérése szerint Európában a recessziót követően már talpra álltak a magántőke társaságok.

A jelek szerint ez a tulajdonosi forma képes volt a viharok átvészelésére, cáfolva a korábbi évek előrejelzéseit. Így hosszú távon az ilyen módon működtetett vállalatok várhatóan továbbra is felülmúlják majd a tőzsdei cégek teljesítményét, amely eredmény a magyar piac számára is tanulsággal szolgálhat." Bővebben!


forrás: piacesprofit.hu

Kezdődik a Jeremie kockázatitőke program második üteme

"Az uniós forrásokból is táplálkozó Jeremie kockázati tőke program második üteme még ez év vége előtt elindulhat. A pályázatokon ismét nagy tülekedés várható, pedig a pénzt eddig sem volt könnyű kihelyezni.
Ha a beígért időpontra, ez év nyarára nem is indultak be a második körös Jeremie tőkepályázati kiírások, az év végéig sor kerülhet erre. Novemberben már javában zajlik a szakmai-társadalmi egyeztetés. (A Jeremie tőke programról, hivatalos nevén az Új Magyarország Kockázati Tőke Programról lásd keretes írásunkat). Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) égisze alatt működtetett Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) pályázati főigazgatója minderről október végén a Talentis Innovációs Központ és Inkubátorházban megtartott szakmai vitanapon beszélt." Bővebben! 



Forrás: figyelő.hu



Négyszázmilliót fektetnek be egy Facebook-játék készítő magyar vállalkozásba

"A Euroventures Kockázati Tőkealap Kezelő Zrt. egy társbefektetővel közösen 400 millió forint tőkét fektetett a Facebookon bevezetés alatt álló Triviador stratégiai kvízjáték fejlesztőjébe, a THX Games Tartalomfejlesztő Zrt.-be.

A játékfejlesztő közleménye szerint a befektető Andó Sándor társbefektetővel közösen tőkeemeléssel hajtotta végre a tranzakciót, a cég tőkéje így a duplájára nőtt. A fejlesztő cég legismertebb magyarországi játéka a Honfoglaló, míg nemzetközi színtéren a Facebookra fejlesztett stratégiai kvízjátéka, a Triviador vált népszerűvé. A közlemény idézi Tóth Zoltánt, a Euroventures igazgatóját, aki szerint a tőkebefektetés célja a játék nemzetközi terjeszkedésének elősegítése, illetve új játékok bevezetése."
Bővebben!

Ön is kapcsolatba szeretne kerülni Tőkebefektető Társaságokkal?


forrás: hvg.hu

2011. október 14., péntek

Pályázatírás menete - a pályázati előminősítés

A pályázatírás valamint a pályázatíró és pályázni szándékozó ügyfél kapcsolatának kiindulópontja, a pályázati előminősítés. Az előminősítés során megtudhatjuk, hogy vállalkozásunk melyik pályázaton indulhat el,  ugyanis magának az indulásnak is vannak gazdasági előfeltételei. Az alábbi pontoknak kell megfelelni:
  • Minimum két lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie a vállalkozásnak.
  • A 2010-es (adóügyi) beszámolója alapján, nem lehet negatív a nettó árbevétele, valamint a saját tőkéje.
  • Korlátolt felelősségű társaságok esetében, a jegyzett tőke nem lehet kevesebb 500 000 Ft-nál.
  • A 2010-es (adóügyi) beszámolója alapján, a saját tőke nem lehet kisebb a jegyzett tőkénél.
  • Általában minimum 1 főnek kell lennie a statisztikai létszámnak.
A fenti felsorolásban csak általános gazdasági feltételeket tüntettem fel. Komplexebb pályázatoknál, mint az Innováció és Tudomány program esetében, külön meg kell felelni mind gazdaságilag mint szakmailag is, több úgynevezett innovációs kritériumnak. 

Ha a vállalkozása megfelel az általános kritériumoknak, akkor az előminősítés során megtudhatja még, hogy
  • pontosan mennyi vissza nem térítendő támogatás igényelhet;
  • mennyi saját forrást kell hozzáadnia a projekthez;
  • pontosan mire tud pályázni;
  • mely pályázatokon indulhat el a fejlesztés érdekében;
  • a pályázatokról bővebben tájékoztatást kap.
Amennyiben úgy gondolja, hogy fejleszteni szeretné vállalkozását, amelyhez szívesen elfogadna vissza nem térítendő támogatást, kérje pályázatírónkat, hogy INGYENESEN készítse el pályázati előminősítését!

Startol a Day One Capital (Tőkebefektetési alap)

"A befektetők 402 millió forint értékben jegyeztek az alap befektetési jegyeiből. Az Alap elsősorban induló, hazai innováció alapú vállalkozásokba kíván fektetni, az informatika, internet, távközlés, energetika és pénzügy területén.

A Straub Elek, Simó György, Molnár András és Kákosy Csaba nevével fémjelzett kockázati tőkealap a nagyobb kockázati tőkealapokkal szemben a vállalkozás életének legkorábbi szakaszában száll be a cégekbe, kisebb tőkét fektet be (jellemzően 20-80 millió forintot), de a tipikus pénzügyi befektetőknél jóval intenzívebb szerepet vállal, mindezért nagyobb hasznot vár el, mint a hagyományos kockázati tőkealapok." Bővebben!

Tőkebefektetésről bővebben!

Steve Jobs hat iparágat is forradalmasított

"A szenvedélyes, perfekcionista, vágyaktól és démonoktól űzött, művészi, ördöngös, kontrollmániákus Steve Jobs forradalmasította a személyi számítógépek, az animációs filmek, a zene, a telefon, a táblagépek és a digitális kiadás iparágát. A nagy innovátor hetedik és valószínűleg utolsó alkalommal jelent meg a Time magazin címlapján. A címlapsztorit a Jobs-önéletrajz társszerzője, Walter Isaccson írta. Szerinte a történelem egyenesen Edison és Ford mellé helyezi majd az elhunyt Apple-vezért az innováció pantheonjában. (...)" Bővebben!

Innovációs és fejlesztési eseti bizottság létrehozásáról

"Szebb napokban reménykedhet az Innovációs és fejlesztési eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. Pokorni Zoltán és dr. Pósán László (Fidesz) önálló indítványa szerint a bizottság feladata lesz: a tudomány és a gazdaság kapcsolatának erősítése. Az Országgyűlés kutatásfejlesztés- és innováció-politikai tevékenységének elősegítése. Az innovációt érintő törvények, a kutatásról és fejlesztésről közvetlenül rendelkező törvények, a kormány, illetve miniszteri rendeletek áttekintése. A K+F, innováció és tudománypolitikai tevékenység szervezeti rendjének áttekintése, hatékonyságának vizsgálata.



A bizottság 15 tagból áll majd, akik közül hetet a Fidesz, hármat a KDNP, kettőt az MSZP, kettőt a Jobbik egyet pedig az LMP delegál. Elnökére a FIDESZ, társelnökére az MSZP képviselőcsoportja terjeszt elő javaslatot. A bizottság munkájáról évente a Magyar Tudomány Ünnepéig, november 3-áig jelentést készít az Országgyűlés számára". Forrás!

40 milliárdot nyerhet

"Ha ügyesen pályáznak, összesen ennyi támogatást kaphatnak a közeljövőben a magyarországi szervezetek és cégek, norvég, izlandi és liechtensteini forrásból.

2012. második felében jelenhetnek meg (az NFÜ honlapján) az első felhívások a 40 milliárd forintos norvég, izlandi és liechtensteini keret elköltésére, és előreláthatóan 2014 első felében hirdetik meg az utolsó pályázatokat. A nyertes projekteket pedig 2016. április 30-ig kell majd befejezni. Bár nem uniós pályázatokról van szó, a lebonyolítás azokhoz nagyon hasonló. 2006-2007-ben 83 sikeres projekt indult hasonló forrásból, most a tervek szerint 100-150 beruházást támogatnának." Forrás!


Pályázatírásról és aktuális pályázatokról bővebben!

Az EU előmozdítja a technológiai innovációt

"Maire Geoghegan-Quinn, az Európai Unió technológiai innovációért felelős megbízottja október 13-án kifejtette, az EU úgy tervezi, hogy kockázati tőkebefektetéssel ösztönzi a technológiai innovációt a gazdasági növekedés és a foglalkoztatási lehetőségek előmozdítására.
A megbízott aznap Írországban az Intel európai technológiai innovációs konferenciájának megnyitóján elmondta, hogy a tőkeműveletek szabályozási hiányossága megakadályozza az európai technológiai innovációt, ezért bőséges pénzzel kell ellátni a technológiával foglalkozókat. Az EU 2011 végén kezd majd tárgyalni a befektetési tervezetről, 2012-ben megsemmíti a kockázati tőkebefektetés útjában álló törvényes és adminisztratív akadályokat, és 2013-ban új pénzügyi eszközökkel vonz több magántőkét a technológiai innováció területére." Forrás!

Számítógépes találmányok második világbajnoksága és az első Nemzetközi Kulturális Innovációs Fesztivál

" A számítógépes találmányok második világbajnokságán a döntőben több mint száz alkotással versenyeztek 25 országból. Hazánkat a Magyar Feltalálók Egyesülete hét számítógépes találmánnyal képviselte.

    A feltalálók világszövetsége (IFIA) az elmúlt héten (augusztus 23-28.) Tajvan második legnagyobb településén Kaohsiung kikötőváros I-Shou magánegyetemén rendezte meg a számítógépes találmányok második világbajnokságát. A döntőben több mint száz alkotással versenyeztek 25 országból. Hazánkat a Magyar Feltalálók Egyesülete hét számítógépes találmánnyal képviselte. A világkupát Yu-Sing Yeh és társai, tajvani feltalálók, hordozható elektronikus mikroszkópjukkal nyerték el. A magyar csapat két aranyérmet szerzett, (Gasparics Antal és társai:  Mágneses képalkotás mozgó tárgyakról  és Kuthi Zoltán:  Ritmikus gyorshívás ). E két találmány hasznosítása a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség anyagi támogatásával jól halad." Bővebben! (MTI OS) c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

A hazai feltalálók újabb elismerése és a magyar kormány innováció politikájának sikere


" Budapest, 2011. május 11., szerda (OS) - A feltalálók világszövetsége a világ feltalálói nevében elismerését és köszönetét fejezi ki Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és kormányának ezen a téren kifejtett bonyolult egyeztető tevékenységéért, minek következtében fél évszázados sikertelenség után az EU szabadalom végre realitássá válik. A minap zárult a horvátországi Slatina városában a mezőgazdasági találmányok nemzetközi vetélkedője, amelyen az egyik nagydíjat Farkas Gusztáv (Debrecen) nyerte el nádszövet készítő gépével.
Az eseményhez kapcsolódóan a feltalálók világszövetsége (IFIA), amely 85 ország innovációs szervezeteit fogja össze, rendezte meg a Végrehajtó Bizottságának (tagjai 15 országból vannak) soros ülését. E vezetőszerv áttekintette a világgazdaság helyzetét, különös tekintettel az innovációra. Bővebben! (MTI OS)

 (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Kutatás-fejlesztés-innováció vissza nem térítendő támogatásból!

2011. október 7., péntek

Mit nevezünk projektmenedzsmentnek?

Projektmenedzsmentről akkor beszélünk, amikor a pályázat megnyerését követő, szükséges további tevékenységek lebonyolításában segédkezik a pályázatíró.

Milyen kötelezettségeket kell vállalniuk a pályázóknak?

A pályázatok különféle kötelezettségeket írnak elő a nyertes pályázóknak. Ezek lehetnek a jövőre szóló pénzügyi-gazdasági eredmények (pl. árbevétel növekedés, reál növekmény növekedés stb.), lehetnek környezetvédelemmel kapcsolatos vállalások (pl.: szennyezőanyag kibocsájtás csökkentés, energia felhasználás mérséklése stb.), vagy új munkahelyek létrehozása.

Ha megnyerem a pályázatot, rögtön megkapom a támogatást?

Nem! A pályázatok általában utófinanszírozottak. Ez azt jelenti, hogy a pályázóknak előbb ki kell fizetni a szállítókat és a kapott számlákkal tud elszámolni a közreműködő szervezet felé, aminek elfogadása után fizetik ki az elnyert támogatást. Előfordul, hogy egyes pályázatoknál lehetőség van maximum 25% előleget igényelni.

Innovációs pályázatoknál magánszemély is benyújthatja a szabadalmi bejelentést?

Minden esetben a pályázónak kell ezt benyújtani, aki egy gazdasági társaság vagy szervezet lehet. Magánszemély, akkor sem nyújthatja be a szabadalmi bejelentést, ha ő a tulajdonosa a pályázó vállalkozásnak.

Miből áll a projekt összköltség?

A projekt összköltség a vissza nem térítendő támogatásból és saját költségből áll. Minden pályázathoz biztosítani kell valamennyi saját költséget. Ez az összes pályázatonként eltérhet és minden esetben a támogatás intenzitása határozza meg?

Milyen esetben pályázhatok?

Minden pályázati kiírás tartalmaz egy listát arról, hogy kik pályázhatnak az adott támogatásra. Ezen kívül különböző kritériumoknak is meg kell felelnie a pályázónak. Általában gazdasági társaságok, non-profit szervezetek és alapítványok indulhatnak. Mindenféleképpen növeli az indulási esélyt, ha a pályázó rendelkezik két lezárt üzleti évvel. Magánszemélyek nem pályázhatnak!
Továbbá csak olyan vállalkozások és szervezetek indulhatnak, akik ellen nem folyik semmilyen adó ügyi és munkaügyi eljárás!